Ő Kate Winslet gyönyörű lánya: Mia tiszta anyja
Kate Winslet lánya, Mia Threapleton gyönyörű nővé érett.

Kate Winslet lánya, Mia Threapleton édesanyja nyomdokaiba lépett, nem csak a szakmai életet illetően.
Kate Winslet lánya
A 24 éves Mia édesapja Jim Threapleton filmrendező, így a szüleit tekintve kívülről úgy tűnhet, ennél egyszerűbb dolga nem is lehetett volna a színészi babérokra törő lánynak. Ő viszont egészen fiatalon úgy döntött, saját karriert szeretne építeni és kitörne a „híres szülők gyereke” kategóriából.

Döntése kifejezetten jónak bizonyult, és bár első nagy filmje a BAFTA-díjas I am Ruth volt, amiben édesanyjával szerepelt, a mostani cannes-i filmfesztíválon már saját érdeméből sétált a vörös szőnyegen.
Tudniillik most került bemutatásra A föníciai séma című film, melyben megkapta első főszerepét, és olyan nagy nevekkel játszik együtt, mint Tom Hanks, Scarlett Johansson, Benedict Cumberbatch és Bill Murray.
A filmfesztiválon minden szem rászegeződött, ugyanis túlzás nélkül lehet állítani, kiköpött édesanyja. Erre pedig még egy lapáttal rá is tett, amikor olyan ruhát választott, amely szinte mása annak, amit Winslet az 1998-as Oscar-díjátadón viselt.

A The Sunday Timesnak korábban adott interjújában elárulta, hogyan támogatja őt édesanyja ezen az úton.
– Nagyon-nagyon bátorított, hogy a saját utamat járjam, hogy egyedül tapasztaljam meg mindezt, és ezek az élmények az enyéim legyenek, csakis az enyéim. De mindig – és ezt tényleg hangsúlyozta – kiemelte, milyen sok munkát és erőfeszítést igényel ez a pálya.
Madonna 5 gyereke egy képen: az ikrek is hatalmasat nőttek
Madonna ritkán posztol a gyerekeiről, most azonban hatból öttel közös képet láthatunk.
ElolvasomCover-fotó: Getty Images

Femina akták - Méhnyakrák
A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?
Promóció