Szűcs Judith egyszerre két pasival járt: az egyik családapaként is őt tartja élete szerelmének
Szűcs Judith tudta, hogyan kell élni. Könnyedén csavarta el egyszerre két férfi fejét is.

Szűcs Judith mindig is népszerű volt a férfiak körében és rengetegen szerettek volna a közelébe férkőzni. A nagy választékban volt, hogy nem tudott dönteni két úriember között.
Szűcs Judith párkapcsolatai
Nem túlzás azt állítani, az énekesnő falta a férfiakat, és miért ne tette volna, ha megengedhette magának. A 70-es években nem csak hazánkban, de Németországban is megmutatta tehetségét. Rajongók százai vették körbe, és szerelemből sem volt hiány. Sőt, megesett, hogy egyszerre kettő férfival volt párkapcsolatban.
– Nekem az NDK-ban is volt egy szerelmem, itthon is. A kinti egy magyar táncos fiú volt, akivel a zene hozott össze. Az itthoni „civil” volt, de vele addigra már nem tombolt annyira a szerelem. Be kellett osztani kettőjüket, így egyszer leültettem őket egymás mellé, majd közöltem: döntsük el, kié legyek! Igazából nekem kellett döntenem, és egyiket sem választottam – mesélte a HOT! magazinnak, amit a Blikk szemlézett.
Mint mondja, az egyikőjükkel a mai napig jó viszont ápol, és bár már családja is van a férfinak, még mindig odavan érte.
– Azóta beszéltem a kintivel; megnősült, gyereke született, de azt mondta, én voltam élete legszebb nője és a legnagyobb szerelme, akit sosem tudott elfelejteni. De ilyen az élet: mindig dönteni kell.
Később sem kellett félteni, itthon olyan sztárok rajongtak érte mint Delhusa Gjon és Szécsi Pál.
Az előbbivel rövid ideig egy párt is alkottak, de kapcsolatuknak csúnya vége lett, ezért 50 évig nem szóltak egymáshoz. Pár hete a Tények Plusz kamerái előtt békültek ki.
Végül csak rátalált a szerelem, és 8 évvel fiatalabb vőlegényével már 16 éve együtt vannak. Ez tökéletesen megfelel számukra, és az énekesnő hangsúlyozza, nem is tervezik már, hogy összeházasodnak.
Delhusa Gjon és Szűcs Judith szerelme csúnya szakítással végződött: 50 évig szóba sem álltak egymással
Delhusa Gjon és Szűcs Judith most felidézték, mi vetett véget szerelmüknek 50 évvel ezelőtt.
ElolvasomCover-fotó: Tények Plusz

Femina akták - Méhnyakrák
A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?
Promóció