Ő Azurák Csaba gyönyörű felesége 21 éve: azt hitte, a szép Grétinél esélye se lesz
Azurák Csaba és felesége már több mint két évtizede elválaszthatatlanok.

Azurák Csabát összesen 18 éven keresztül láthatták a magyar nézők a TV2 képernyőjén. A népszerű híradós már hat éve hátat fordított a tévézésnek és a reflektorfénynek, ezért csak nagyon ritkán lehet látni. Most viszont nem csupán magáról, hanem feleségéről is beszélt.
Azurák Csaba felesége
Miután otthagyta a televízió világát, mással kezdett el foglalkozni, és a magánéletére is sokkal több ideje marad. Feleségével, Grétivel már 21 éve élnek boldog házasságban, kapcsolatukról a Best podcast műsorában mesélt részletesebben.
– Talán két kezemen meg tudom számolni, hogy az elmúlt 20-21 évben, amióta a feleségemmel együtt vagyunk, hány olyan nap volt, amikor én úgy jöttem el otthonról, hogy valami piszkálta a csőrömet. Ezeket a helyzeteket megpróbálom mindig nagyon gyorsan megoldani – mesélte a műsorban.
Azt is hozzátette, hogy konfliktuskerülőnek érzi magát, szereti a békét és a nyugalmat, amiben felesége kitűnő társa, hiszen nem is nagyon lehet vele összeveszni. Igazi áldásnak tartja, hogy egymásra találtak, azért is, mert annak idején azt hitte, esélye sem lesz Grétinél, akit az alábbi kép jobb oldalán lévő kis nyílra kattintva láthatsz.
– Ő sokkal csinosabb lány volt, mint amilyen helyes vagy kevésbé helyes fiú én voltam, amikor megismerkedtünk. Ha visszanézem a 18 éves érettségi tablófotómat, bizony komoly kihívás volt számomra, hogy a fémkeretes szemüveggel, a középen elválasztott hajjal, a kasmír nyakkendőmmel, az arany nyakkendőtűmmel, a mályvaszínű zakómmal csajozzak. Gréti ennek ellenére látott bennem valamit, így én a jó sorsom vagy a Jóisten áldásának gondolom, hogy mi egymásra találtunk – részletezte.
A házaspárnak két lánya született, Zsófi és Hanna. Legfrissebb közös fotójuk idősebb lányuk ballagásán készült, melyen szembetűnő, hogy lányuk mennyire hasonlít édesanyjára.
Ákos három lányával és feleségével: egyik szebb, mint a másik
Ákos megmutatta szívének kedves hölgyeit, méghozzá egy fotón, felesége és lányaik is szerepelnek rajta.
ElolvasomCover-fotó: Profimedia
OLVASD EL EZT IS!